Cicatappancs FC

A következő naplót Nózi, az Üllőről mentett, meglehetősen antiszociális cica írta az első három hétről, amelyet már az új otthonában töltött. Gazdája, Judit fénysebességgel szelídítette meg ezt a kislányt, akit annak idején még a hordozóba is művészet volt bevarázsolni. Ma már ismét tud bízni az emberekben, hála az ő különbejáratú suttogójának!

1. nap: Este autóval érkeztem meg új otthonomba, a fürdőszobában rendezkedtem be, kaptam egy kis finomságot vacsorára, hogy ne legyen üres a pocim.

2. nap: Ma reggel még nagyon féltem új gazdijaimtól, mikor megláttam őket, elfogott a remegés. A mosógép mögé bújva rettegtem, ám bőséges ebédet kaptam, amit pillanatok alatt elfogyasztottam, persze csak amikor már nem látták. Délután megint beraktak abba az utálatos hordozóba, és elmentünk doki bácsihoz, aki azt mondta, hogy nagyon harcias vagyok, és inkább illene rám a Predátor név, ezért jól meg is karmoltam. Cserébe kaptam egy kis szurit, amitől megnyugodtam és elbódultam. Kitisztították a fülem, mert fülatkám volt, kaptam féreghajtót, és az első oltásomon is túlestem. Kiderült, hogy nem kandúr, hanem kislány vagyok! Viszont teljesen egészséges kislány! Gazdiék hazavittek, és sokat simogatták a bundám. Nem fájt, de nagyon furcsa volt, ami ellen még nem tudtam védekezni, mert még mindig félig voltam csak magamnál.

3. nap: Éjszaka már teljesen éber voltam, nagyon féltem egyedül, ezért sokat nyávogtam, hiányzott a testvérkém. Néha bejöttek a gazdijaim, tőlük is féltem, és nem segített, hogy ott vannak, én csak nyávogtam tovább. Reggel megint kaptam fincsi reggelit, de nem ettem meg, amíg az emberek is ott voltak, még nem szeretem őket annyira, hogy ilyen intim dolgot csináljak előttük. Az egyikük húzogatott előttem egy madzagot, de úgy döntöttem, hogy még nem akarok velük játszani. Csak a kezüket figyeltem: azzal tudnak engem bántani, tudom. A mosógép mögött kuporogtam, amikor valaki a másik oldalról, a hátam mögül hozzáért a hátamhoz. Nem láttam, hogy a kezével csinálta-e. Nem bántott, ezért egy picit hagytam neki. Olyan volt, mint amikor tegnap el voltam bódulva, és a bundámat simogatta. Ezt többször is megcsinálták aznap. Épp felfedeztem a fürdőszobát, amikor megint bejöttek a gazdiék, nagyon megrémültem, mert a fürdőkád melletti sarokban üldögéltem, és nem voltam elbújva, már nem tudtam elmenekülni, inkább összehúztam magam kicsire. Megint simogattak! Egészen jó dolog ez, még a végén megszeretem! Kicsit doromboltam nekik. Különösen az állam alatt esik jól, és a fülem mögött, ha vakarásszák. Gazdi ma egész délután nem hagyott egyedül, ott gubbasztott velem a fürdőben, és beszélgetett velem, majd rádióztunk, hogy szokjam az emberi hangokat, zajokat. Egy óra múlva már annyira nem is zavart, hason kúszva elmentem mellette vécére, aztán gyorsan vissza is iszkoltam a cicaházikómba. Nagyon szeretek ott lenni, kiderült, hogy sokkal jobb, mint a mosógép mögött. Este nem volt kedvem kijönni a jelenlétében, ezért mikor már kellően ellazultam a simogatástól, aljas módon felemelt, és kivett a házikómból. Megpróbáltam minden lehetséges módon menekülni, de olyan jól fogott, hogy nem sikerült, és az ölében kellett üldögélnem kicsit, féltem, nem tudtam, mit fog csinálni velem. Amikor megnyugodtam, akkor visszatett. Nem bántott csak megmutatta, hogy ő a főnök, és azt kell csinálnom, amit ő szeretne. Ha csak simogatni szeretne legközelebb is, és kedvesen beszélgetni, akkor talán már hagyni fogom neki. Nem viselkednek velem fenyegetően, vigyáznak, hogy ne ijesszenek meg a nagy termetükkel, ezért ha velem vannak, mindig összekuporodnak, és nem fordulnak a teljes testükkel felém. Ha nézem őket, ők csak néha néznek rám, akkor is félig lesütött szemmel laposakat pislantva, mint én, és ha elfordítom a fejem, ők is elfordítják. Azt hiszem, hogy meg akarnak támadni, amikor nagyon figyelnek engem, olyankor félek. Próbálnak közönyösnek tűnni, mintha nem is igazán izgatná őket, hogy én is ott vagyok, ilyenkor hamar megnyugszom.

4. nap: Kezdem megkedvelni ezt a helyet, fincsi a kaja, kapok sok simit, de még mindig kételyeim vannak ezekkel az emberekkel kapcsolatban. Ha úgy nyúlnak felém, hogy látom a kezüket, morgok kicsit, viszont amint elkezdik vakargatni a fülem tövét, már nem is vagyok mérges rájuk annyira. Délután megint velem volt a gazdi, kivett az ölébe, el is aludtam talán. Arra ébredtem, hogy valaminek nagyon ínycsiklandó illata van. Gazdim falatozott, és engem is megkínált egy kis sajttal, nagyon ízlett, együtt vacsoráztunk. És megint elaludtam, amíg simogatott. Kaptam lakótársat is a házikómba, egy barna plüsscicát, mert éjszakánként néha sírok, őt nagyon-nagyon szeretem, ha félek, odabújok hozzá, és belefúrom a fejemet, hogy ne lássanak. Véletlenül ásítottam egyet, amikor nem voltam egyedül, szerintem meg is látták, nagyon elszégyelltem magam, rögtön elbújtam Plüsscica mögé, és összekuporodtam, nem tudtam, mit szólnak hozzá.

5-10. nap: Nagyon szeretem, ha kényeztetnek, már engedem, hogy a pocimat is simogassák, már morogni is elfelejtettem, már sokszor dorombolok. Nincs kedvem kijönni a házikóból, olyan jó ott. Megtaláltam a madzagot is, amit nekem lógattak a mosógép mellé, éjszakánként játszom vele. Gazdim nem érti, hogyan tudom leszedni, amikor ő 3 erős csomóval kötötte fel nekem. Ez maradjon az én titkom!

10-14. nap: Gazdi néha a karjába vesz, és sétálunk kicsit a lakásban, nagyon érdekes hely, de félek, semmi mást nem akarok, csak visszamenni a kis házikómba Plüsscicához, a barátomhoz. Két dolgot imádok: a simit és a játékot, de utóbbit még nem mutattam meg másoknak, csak következtetni tudtak a fürdőszoba reggelenkénti állapotából (macskaalom a fürdőkádban, macskavécé „illatos” termékei szanaszét, madzag minden reggel kicsomózva, leszedve). Napközben felváltva van velem a család, 2 órát velük töltök, 2 órát egyedül, majd megint ott vannak velem, így megy ez egész nap. Nagyon csökönyös vagyok, a házikómból még mindig nem mozdulok ki magamtól. Próbáltak velem játszani gazdiék, már kapkodtam a fejem az előttem húzott madzag után, de még nem mertem utána kapni a mancsommal. 

15. nap: Az a döntés született, hogy nem élhetem le az életem a fürdőben, és a karantén is lejárt, úgyhogy ideje felfedezni a lakás többi helyiségét is. Időközben megkedveltem a hordozómat is, néha abban aludtam, így abban ülve cipelt magával a gazdi mindenfelé, amerre csak járt a lakásban. Néztem, ahogy főz, vasal, dolgozik a számítógépén, tévézik, vacsorázik. 3-4 óránként visszavitt a fürdőbe, hogy ha wécéznem kell, elintézhessem, és igyak-egyek. Egyelőre még zárva volt a hordozó, nehogy elbújjak valami szupertitkos helyre, ahol nem találnának meg, igaz szerintem nem is találnék ilyet, mert az utóbbi 2 napban „búvóhely mentesítés” folyt az egész házban, a szekrénysort is darabjaira bontották és „macskabiztossá” tették, nem volt egy centi rés sem sehol. Véletlenül elkezdtem mosakodni gazdiék előtt, nagyon megijedtem, hogy meglátták. Még szégyellős vagyok.

16. nap: Már nyitva van a hordozó, folytatjuk a tegnapi sétát a lakásban, kísérem gazdit, teljesen megszoktam a jelenlétüket. Délután gyönyörűen besütött a nap, odaraktak, had élvezzem én is, napoztam egy kicsit elnyúlva, nagyon jólesett. Gazdi kivett a hordozómból maga mellé a kanapéra, azt hiszem elaludtam megint. Van egy másik cica is a lakásban, ma vettük észre egymást először. Én nagyon szeretnék vele barátkozni, ő még messziről szemlél, és néha morog rám.

17. nap: Kaptam egy ping-pong labdát, nagy kedvencem lett rögtön, passzolgattam is kicsit gazdival. Egyik alkalommal, mikor a fürdőbe visszavittek, és megebédeltem, elfeledkeztem magamról és tetőtől talpig alaposan megmosakodtam, még Plüsscicát is végignyaltam, hadd legyen ő is szép, mint én. Már egész komoly kis pocakot növesztettem, amit mindig kérek, hogy simogassanak.

19. nap: Ma úgy döntöttem, hogy reggel, míg gazdi a cicaházam előtt üldögélt a földön, az ölébe mászok, és kérek egy kis simit. Most már csak az ő jelenlétében kapok enni, és nem hagy egyedül, amíg ki nem mászok, meg nem eszem az utolsó falatig, tisztára nem nyalom a tálat (ezt soha nem hagyom ki). Nagyokat szokott nevetni, amíg eszem, azt mondja, hogy így még soha nem hallott cicát enni, hangosan cuppogok (nem csámcsogok, mert én egy kényes kis hercegkisasszony vagyok). Nagyon türelmes, néha egy órát is ott ül, amikor tudja, hogy nagyon korog a pocim, és én már nem bírom tovább. Félek még a jelenlétükben jönni-menni, csak evés céljára hagyom el a házikóm, és a hordozóm. Azt játsszuk mostanában, hogy odateszi a kezét fölém, és nekem kell odanyomnom a buksim, ha azt szeretném, hogy simogasson. Nem tudok ellenállni, olyan vagyok, mint egy kis kos, teljes erővel fejelem le a kézfejüket, dörgölődzöm, bukfencezem közben, nem tudok betelni vele, teljes hangerővel dorombolok közben.

20. nap: Ma nem aludtam már a házikómban, a szennyestartó tetején aludtam napközben, kezdek bátorodni, azért ha valaki bejön a fürdőbe, én visszaiszkolok a házikómba. Az időm nagy részét még mindig a hordozómban töltöm, közben gazdival a lakás többi részét fedezzük fel.

21. nap: Másik cica már nem annyira barátságtalan velem, néha odajön a hordozómhoz, és beszagol, már nem morog rám, mint azelőtt. Olyan nagyon szeretnék vele játszani, de még mindig nem vagyok elég bátor, hogy szabadon mozogjak a lakásban.

Mirtill egyelőre ennyit írt nekünk, reméljük hamarosan folytatja naplóját!