Cicatappancs FC

Néhány héttel ezelőtt levelet kapott a Cicatappancs, ami azzal kezdődött, hogy a levélíró egy gombás fertőzést elkapott cicáról mesél. Utólag visszagondolva kicsit elhamarkodottan azt gondoltam, hogy na tessék, még egy gazdi, aki meg akar szabadulni a kedvencétől csak azért mert az beteg lett és esetleg kezelni kellene. Azonban a levél meglepően kellemesen folytatódott, mert a gazdi tanácsot szeretett volna kérni tőlünk, hogy ezt a makacs, emberre is terjedő fertőzést hogyan lehetne legyőzni. Ráadásul egy fiú írta nekünk mindezt. Utólag is hatalmas köszönet érte, nagyon jó érzés ilyen levelet olvasni.

Tudjátok, a mai világban az embereket elképesztő módon beszippantotta a fogyasztói társadalom eszméje. Elromlik a kenyérpirító, veszek egy újat (ez mondjuk még természetes), elromlik az autó, azonnal kell egy másik, „elromlik” a cica/kutya/tengerimalac, nekem kell egy új és tökéletes, sőt sajnos már az emberi kapcsolatok is így működnek: összevesztem a párommal, keresek egy másikat, akivel biztos nem lesz vitánk (egy darabig).

Sokan elfelejtik, hogy az állatok csak ránk, emberekre számíthatnak, sokszor bárcsak ne tennék. Ha egyszer befogadunk (ne adj isten, megveszünk) egy állatot, legyen az akár néhány hal vagy egy német dog, igenis felelősséggel tartozunk érte. Aki nem akarja kezeltetni a beteg kedvencét, gondoljon csak bele: mi történt volna, ha a szülei gyerekkorában kidobták volna, mert egyszer összepisilte magát? Vagy mi történne, ha egy átmulatott éjszaka után a vécé mellé hány, és a kedves párja azonnal kidobja? Sőt, ami még kegyetlenebb: beteg lesz, ne legyen vészesen komoly, de mondjuk egy tüdőgyulladás, vagy gyomorinfluenza; mit szólna a delikvens ha senki felé sem szagolna, csak mert „elromlott”? Nem, ne tessék azzal jönni, hogy az ember tud magáról gondoskodni, mert bizony sokszor nem tud. Egy állat meg soha nem tud, ezért is borzasztó kegyetlenség magára hagyni, főleg ha bajban van.

Szerencsésnek tartom magam, mert apukám arra tanított, hogy minden problémára van megoldás, és inkább az utóbbit kell keresni, mint az előbbin rágódni. Ebből kiindulva szerintem egy állat nem tud olyat tenni, vagy nem történhet vele olyan dolog, amit ne lehetne megoldani. Természetesen előállhat olyan helyzet (emberi betegség, költözés, haláleset), amikor az állatnak új helyet kell keresni, de ezt is lehet felelősségteljesen, átgondoltan, úgy, hogy ne csak a saját érdekeinket nézzük.

Ezúton kérek mindenkit, aki a fenti levélíróhoz hasonló helyzetbe kerül, vegyen róla példát, próbáljon felelősségteljesen, éretten cselekedni. Az állatvédő szervezetek nagyon szívesen segítenek (mi legalábbis biztosan), ha bárkinek kérdése van, betegséggel, viselkedéssel vagy tartással kapcsolatban.

Megosztok veletek egy titkot: a nagyobbik cicám rendszeresen az alom mellé ürít, na jó ne szépítsük mellészarik. Nincs különösebb oka, talán a Hold állásával lehet kapcsolatban, de még soha nem tudtam annyira sokáig fent maradni, hogy ennek utána nézzek. Egyszerűen attól függ, milyen kedve van. Néha a pokolba kívánom, főleg, hogy egyébként is lehetetlen alak, mert éjszaka puszta, vegytiszta szórakozásból nem hagy minket aludni. Van olyan, hogy napokig nem szólok hozzá, és ő pontosan tudja, hogy rossz volt. Néha éjszakánként kergetem, és azt ordítom, hogy „most megöllek!”, persze soha nem érem utol. Nektek is biztos van ilyen, hiszen jó macska mint tudjuk nem létezik, de biztos vagyok benne, hogy ti is, akárcsak én, tövig rágjátok a körmötöket ha akárcsak egyet is köhint a kis cukor. Ez így normális. Inkább beszélek a macskámhoz és nézzenek hülyének, minthogy kidobjam, ha beteg lesz, vagy kellemetlen szokást vesz fel.

P.s.: köszönjük Máté, és örülünk, hogy a cica és Ti is jól vagytok!